Bűncselekmény

Bevásárlókocsit tettek a sínekre, hogy videóra vegyék az ütközést

A fiatalok ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt indult eljárás.

2020.10.13 08:43ma.hu
police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába 2020. augusztus 16-án 6 óra 11 perckor bejelentés érkezett arról, hogy Budapest, XVII. kerületében a Rákoshegyi vasútállomás közelében egy személyvonat elsodort egy síneken lévő bevásárlókocsit.

A rákosmentei járőrök a bejelentés után a helyszínre érkeztek és azonnal megkezdték az információgyűjtést. Miközben a rendőrök a bejelentővel beszéltek és keresték a bevásárlókocsit, elment mellettük egy másik vonat, ami szintén nekiütközött valaminek; később kiderült, hogy ezúttal egy műanyag kuka volt a síneken.

A helyszínt körbejárva a rendőrök két fiatal fiút találtak az erdőben, akik elmondták, hogy ők tették a kukát és a bevásárlókocsit a sínekre azért, hogy az ütközésekről videót készítsenek. A 14 éves és a 15 éves fiúk elismerték azt is, hogy három nappal korábban is tettek bevásárlókocsit vonatok elé, melyről szintén csináltak videót.

A XVII. kerületi Rendőrkapitányság a feltételezett elkövetők ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.