Bűnügy

26 bűncselekményt követett el egy 15 éves kecskeméti fiú - fotók

A kecskeméti rendőrök előterjesztést tettek a 15 éves fiú letartóztatásának indítványozására.

2020.10.05 15:45ma.hu
Fotók: police.hu

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy 15 éves helybélit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy még 2020 szeptemberében a megyeszékhely egyik utcájából elvitt egy személyautót. A fiatal némi autókázás után Kecskemét-Homokbánya területén hagyta sorsára a járművet.

A tinédzser nem ismeretlen a rendőrök előtt: a gyanú szerint szeptemberben több bűncselekményt is elkövetett. Szeptember 16-án egy cég telephelyére mászott be, és onnan közel 400.000 forint értékben vitt el szerszámgépeket, készülékeket. A következő éjjel - hasonló zsákmány reményében - visszatért az üzem területére, ekkor készpénzt tulajdonított el. Néhány nappal később egy másik vállalat telephelyét célozta meg: itt többek között egy autó indítókulcsát vette magához. A fiatal szeptember 21-én egy lakóház udvaráról kerékpárt emelt el.

A fiú ellen a kecskeméti rendőrök további 21 rendbeli - 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között elkövetett - bűncselekmény miatt folytatnak eljárást. Ezek főként vagyon elleni cselekmények, illetve egy kifosztás bűntette.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a 15 éves kamaszt őrizetbe vették, és a helyi ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.