Erőszak

Nem csak volt jegyesét, de új szerelmét is megpróbálta megölni egy 16 éves fiatal

Az ügyészség a fiút előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint a bűnügyi felügyeletből eltávozása miatt fogolyszökés vétségével vádolja.

2020.09.23 14:36MTI

Levágta magáról a nyomkövetőt a jegyese megölésének kísérletével vádolt fiatal, és megpróbálta megölni új barátnőjét, valamint annak anyját is; az ügyészség a két ügy egyesítését indítványozza és letöltendő börtönbüntetést kér a vádlottra - közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője az MTI-vel szerdán.

Ibolya Tibor közleményében felidézte: a fiatalkorú 2018-ban, korábbi párkapcsolatában a jegyese életére tört, emiatt büntetőeljárás és nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet alatt állt. A történtekkor 16 éves fiú viharos, "se veled, se nélküled" szerelmi viszonyt folytatott a kiskorú lánnyal, akit alkalmanként meg is ütött. A lány végül szakított a fiúval, aki azonban ezt nem tudta feldolgozni. 2019 augusztus 8-án levágta magáról a nyomkövetőt, és egy bicskát magához véve Budára, a XI. kerületbe ment, ahol a lányra és a lányát védeni igyekező édesanyára támadt. Mindkettejüket többször megszúrta. A fiatalkorú támadó csak akkor hagyta abba tettét, amikor az édesanya telefonon segítséget kért. A lány életét csak az időben kiérkező, szakszerű mentőorvosi ellátás mentette meg - tette hozzá a főügyész.

Az ügyészség a fiút előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint a bűnügyi felügyeletből eltávozása miatt fogolyszökés vétségével vádolja.

Ibolya Tibor megjegyezte: a törvény szerint a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés legfeljebb 15 év lehet.

A vádlott jelenleg letartóztatásban van, az ügyészség indítványozza, hogy a korábbi ügyét egyesítsék a mostani vádemeléssel. Abban az eljárásban februárban emelt vádat a fiú ellen az ügyészség, amiért 2018 márciusában féltékenységből megütötte, majd a fagyos Dunába lökte jegyesét. A lány kimászott a folyóból, de a fiú ezt követően is bántalmazta, aminek eredményeként a lány közvetlen életveszélyes állapotba került.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.