Bűnügy

Újabb rajtaütés Budapesten: két dílert és négy fogyasztót fogtak el a rendőrök - videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le az akció során.

2020.09.22 07:55ma.hu

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói 2020. szeptember 17-én az esti órákban Budapest VII. kerületében elfogták a 49 éves B. Rolandot, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy kokaint árul. A rendőrök nemcsak a 49 éves dílert, hanem négy "vásárlóját" is tetten érték, akik a gyanú szerint éppen kábítószert vásároltak tőle.

A nyomozók kiderítették, hogy B. Roland a nála lévő kokaint egy szerb állampolgárságú férfitől veszi saját, illetve eladási céllal.​ A 41 éves szerb M. Fahrudin elfogására 2020. szeptember 18-án a VII. kerület, Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásán került sor, ahol a rendőrök kutatást tartottak. A kutatás során kábítószergyanús anyagot, annak adagolásához és árusításához használt eszközöket, valamint pénzt is foglaltak le.

A fővárosi rendőrök az akciójuk során elfogott hat főnél összesen közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.

A nyomozók M. Fahrudint és B. Rolandot kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt, míg P. Kristófot, H. Benedeket, H. Alexandrát és F. Tamást kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök M. Fahrudint őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a másik öt gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.