Baleset

Őrizetben a gázoló

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint Iváncsán elütött egy kerékpárost, majd megállás nélkül továbbhajtott.

2020.09.13 08:30ma.hu

Mint ahogyan arról korábban a ma.hu is beszámolt, 2020. szeptember 12-én 13 óra 21 perc körül Iváncsán, a Fő utca és a Bajcsy Zsilinszky utca kereszteződésében egy személygépjármű egy előtte haladó kerékpárossal összeütközött. A baleset következtében a kerékpárt hajtó 72 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztett. Az autó sofőrje megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai azonnali és széleskörű adatgyűjtésének köszönhetően néhány órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 23 éves inváncsai lakost, akit elfogtak. A férfit - őrizetbe vétele mellett – segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök kihallgatták, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A járművet, amellyel a balesetet okozta, lefoglalták.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.