Bűnügy

A fővárosi kormányhivatal ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett a Mozaik utcai vizsgaállomás ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat a kormányhivatal "közlekedésfelügyeleti főosztályának több dolgozójával szemben a Mozaik utcai vizsgaállomást érintő visszaélések" gyanúja miatt.

2020.07.07 18:07MTI

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett Budapest Főváros Kormányhivatala a Mozaik utcai vizsgaállomás ügyében - közölte az MTI-vel a kormányhivatal kedden.

Közleményükben azt írták: a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat a kormányhivatal "közlekedésfelügyeleti főosztályának több dolgozójával szemben a Mozaik utcai vizsgaállomást érintő visszaélések" gyanúja miatt.

A kormányhivatal számára kiemelten fontos az állampolgárok védelme, ezért minden bűncselekmény gyanújának kivizsgálásával kapcsolatban szorosan együttműködik a nyomozóhatóságokkal - olvasható a közleményben.

"A közszolgáltatásba vetett bizalom további erősítése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala továbbra is mindenben együttműködik a nyomozó hatóságokkal" - fogalmaztak, majd hozzátették: a kormányhivatal az ügyben megtette a megfelelő jogi és működéséhez szükséges szervezeti intézkedéseket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.