Balesetveszély

A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV

Életveszélyes lehet magukra és az utasokra nézve, valamint zavart okozhat a vasúti közlekedésben, ami bűncselekménynek számít.

2020.07.04 19:30MTI

A vasút melletti, töltéseken, álló szerelvényeken történő játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV.

A vasúttársaság szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nyáron előfordul, hogy a fiatalok a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken játszanak, köveket raknak a sínre vagy azokkal dobálják a szerelvényeket.

Ez nemcsak tilos, de életveszélyes magukra és az utasokra, valamint zavart okozhat a vasúti közlekedésben, ami bűncselekménynek számít - emelték ki.

Kifejtették: a gyerekek a vonatok úgynevezett elsodrási zónájába kerülhetnek, halálos áramütés érheti őket, leeshetnek az induló vonatokról, a sínekre pakolt kavicsok kisiklást, a szerelvényekről visszapattantó tárgyak pedig anyagi kárt és életveszélyes sérüléseket okozhatnak.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy súlyos sérülésekhez vezethet, ha valaki fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefonozva, tiltott helyen kel át a síneken. Egy 120 kilométer per órával haladó vonat egy másodperc alatt 33 métert tesz meg, így egy-két pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni - tették hozzá.

A MÁV arra kéri a szülőket, hogy hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, és a felelőtlen játék esetleges életveszélyes következményeire.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.