Bűnügy

Két, több mint 10 évvel ezelőtti gyilkosságot derítettek fel a rendőrök

Két - egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett - gyilkosságot derített fel a rendőrség.

2020.06.23 15:55MTI

Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője elmondta: a feladatuk, hogy az életvédelmis ügyekben az elévülési időn belül utófelderítést végezzenek.

Az egyik ügy, amelyet sikerült felderíteniük, egy 2008 augusztusában a főváros XII. kerületében, a Kútvölgyi kórházzal szemközti kiserdőben történt emberölés. Felidézte: a kiserdőben egy hajléktalan férfi sátra égett, a tűzben megsérült és meghalt egy 52 éves férfi.

A tűzvizsgáló és az orvosszakértő a tűz körülményeit csak valószínűsíteni tudta, feltételezésük szerint a férfi a sátor előtti tűzben elesett és a ruhája tüzet fogott. Mivel bűncselekményre utaló jel nem merült fel, az ügyet lezárták.

Petőfi Attila elmondta: múlt ősszel újra áttanulmányozták az ügy iratait, a nyomozás során kiegészítették a szakértői véleményeket. Mivel a sértett a testfelületének 92 százalékán harmad- és negyedfokú égési sérüléseket szenvedett, felmerült az, hogy ilyen sérüléseket 2-3 deciliter égésgyorsító nélkül nem szerezhetett volna.

A rendőrök kihallgatták az oltásban résztvevőket, a tűzvizsgálókat és rendőröket, és kiderült, hogy az egyik tűzoltó még tudott beszélni az áldozattal, aki azt mondta, egy másik ember is volt a helyszínen. A rendőrök így jutottak el a most 61 éves, más ügyben letartóztatásban lévő férfihez, aki korábban, az 1970-es években már elkövetett egy emberölést a fővárosban, amiért életfogytig tartó büntetésre ítélték. Ebből a büntetésből 2000-ben szabadult.

A gyanúsított - aki a bűncselekmény elkövetésekor az erdő melletti parkolóban élt egy autóban az élettársával - a helyszínen ellentmondásosan beszélt a történtekről, élettársa pedig, akit szintén felkutattak, azt mondta, amikor felébredt a tűz hangjaira, a férfi nem volt mellette az autóban.

A rendőrök beszéltek a férfi zárkatársaival is, akiknek elmondta, hogy az áldozat pár nappal korábban talált egy pénztárcát a városban, amit visszajuttatott a tulajdonosnak és ezért tízezer forint jutalmat kapott. A két férfi ezen veszett össze, majd N. István felgyújtotta a sértettet. A gyanúsítottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hallgatták ki.

Petőfi Attila beszámolt arról is, hogy megtalálták a 2004-ben Péteri község szeméttelepén egy nylonzacskóban talált csecsemő haláláért felelős férfit is, a gyermek most 58 éves apját.

Mint mondta, az orvosszakértő szerint a csecsemű életképes fiú volt, akinek halálát a magára hagyás, kihűlés és fulladás okozta. Mivel akkor nem sikerült az elkövetőt megtalálni, az eljárást felfüggesztették, idén azonban értékelő anyag készült és a nyomozás folytatásáról döntöttek.

A rendőrök be tudták határolni, a település mely részéről hozta a kukásautó a szemetet, amelyben a guberálók megtalálták a csecsemő holttestét. Feltérképezték a településen akkor élő, szülőképes korú nőket, és DNS-mintát vettek tőlük. Így találták meg a gyermek most 48 éves biológiai anyját.

A nő a rendőröknek elmondta, hogy nem tapasztalt magán terhességi jeleket, őt magát is meglepte a szülése. Elmondta azt is, hogy a gyermek születése miatt veszekedés alakult ki az akkori férjével, aki - amíg a nő ellátta magát - ismeretlen helyre ment a csecsemővel.

A rendőrök elfogták a most 58 éves férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, a környéki járásbíróság azonban letartóztatta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.