Társadalom-rendőrség

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, rendőrök segítettek neki

Az alig két és fél kilogrammos babát egy villamosmegállóban szülte meg édesanyja.

2020.05.25 06:30ma.hu

Különleges szolgálatot tudhat maga mögött Papp Benjámin r. főtörzsőrmester és Berkes Alexandra r. őrmester. A Készenléti Rendőrség  Rendészeti Igazgatóság II. Bevetési Osztályának járőrei ugyanis vasárnap este egy vajúdó anyuka szülését vezették le Budapesten.

Szolgálati gépkocsijukkal este 7 óra előtt néhány perccel a Blaha Lujza téri 4-6-os villamosmegállónál jártak, amikor járókelők intették le őket. Mint kiderült, egy félig eszméletlen állapotban lévő fiatal nőhöz kértek segítséget. Az erős fájdalmakkal küzdő asszony ugyanis a padon ülve vajúdott. A két rendőr táskáját a feje alá téve azonnal lefektette a nőt, akinek ekkor már tolófájdalmai voltak. Mikor levették róla alsóruházatát, a kisbaba feje már kilátszódott. Az őrmester a szülő asszony kezét fogta, és bátorította őt a kitolási szakaszban, míg járőrtársa az utolsó nyomásnál kihúzta a csecsemőt a szülőcsatornából. A percek alatt megszületett kisbaba és édesanyja ellátását átvették az időközben helyszínre érkezett mentősök, akik mindkettőjüket a SOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára szállították. A szülés akadálymentes levezetésében a helyszínt a BRFK járőrei biztosították.

A 36. hétre született 2444 gramm súlyú és 47 cm hosszú kisfiú a Noel nevet kapta. Ő is és édesanyja is jól van. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.