Bűncselekmény

Teának álcázva hozatott drogot Afrikából egy díler

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy szomáliai férfi ellen, aki teának álcázva csempészett be kábítószert, katlevelet Magyarországra.

2020.05.19 11:54MTI

A főügyészség kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a 43 éves férfi - aki osztrák állampolgársággal is rendelkezett - 2016 márciusától 2017 februárjáig - ismeretlenül maradt bűntársaival együttműködve - rendszeresen, jelentős mennyiségben rendelt meg és hozatott be postai küldeményként Magyarországra katlevélszállítmányokat, főként Etiópiából és Angolából.

A vádlott magyarországi postahivatalokban vette át a csomagokat, amelyek légi úton érkeztek az országba, és azokon többször a tea, természetes tea felirat szerepelt.

A férfi szerzett egy hamis finn útlevelet is, amellyel újabb szállítmányokat akart átvenni, de időközben a rendőrség azonosította és elfogta; utolsó csomagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal foglalta le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és közokirat-hamisítás előkészületének vétsége miatt emelt vádat, letöltendő fegyházbüntetés kiszabását és kiutasítást indítványozva.

A rendőrség 2016 áprilisában közölte, hogy csaknem egy tonna kat nevű kábítószert foglalt le egy hét alatt a Liszt Ferenc-repülőtéren. Akkor három nyomozást indítottak az ügyben. Hozzátették, hogy a lefoglalt növényi törmelékből a szakértők kábítószernek minősülő katinon és katin hatóanyagot mutattak ki. (Ezek az Afrika magashegységeiben honos katcserje vagy -fa amfetaminszerű hatást okozó vegyületei.)

A Zsaru Magazin erről szóló, a rendőrségi honlapon közzétett akkori írása szerint a nagyon keserű, hatását csak hosszú rágás után kifejtő katot Európában jobbára csak északkelet-afrikai bevándorlók használják. Dániában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban és Norvégiában a szomáliai és jemeni közösségekben különösen népszerű ez az anyag. A cikk szerint Ausztriában előzőleg elfogtak három szomáliai férfit, aki kattal kereskedett. Nagy tételben csomagolták és porciózták a kábítószert, feltehetően Svédországba és Dániába küldték volna tovább. A csomagolóhelyükön lefoglalt négymázsányi kat Magyarországról került Bécsbe. Az elfogott szomáliai férfiak egyike az iratai szerint Budapesten lakott. Az osztrák nyomozók adatai szerint a szervezett bűnbanda által értékesített drog - teának álcázva - Etiópiából és Kenyából érkezett légi úton Magyarországra, és magyar rendszámú furgonokkal szállították Bécsbe - írta a lap.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.