Állatkínzás

Mindkét szárnyát eltörték, majd fiókáival együtt egy zsákba dobták a fülesbaglyot - videó

200 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki tudja, ki tette ezt az év madarával.

2020.05.07 13:51ma.hu

Sokkoló videót tett közzé szerdán a Mályi Madármentő Állomás a Facebookon: eltörték egy tojó erdei fülesbagoly mindkét szárnyát, és két fiókájával együtt egy zsákban kidobták őket Megyaszó külterületén. A fiókák is megsérültek, a törött szárnyú anyamadár alatt feküdtek. Sétálók találták meg őket, és a Mályi Madármentők mentek értük.

Csütörtökön újabb videót tettek ki, amiben arról számoltak be, hogy az egyik kommentelő felajánlott 100 ezer forint nyomravezetői díjat annak, aki segít megtalálni a tettest, amit a madármentők kipótolnak még 100 ezer forinttal, így összesen 200 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel.

A rendőrségre is elmennek, és feljelentést tesznek az ügyben. A madarakat a Hortobágyi Madárkórházba viszik.

Az erdei fülesbagoly egyébként az év madara 2020-ban, nem is véletlenül, hiszen nemcsak szép, de rendkívül hasznos madár, a Magyarországon élő fülesbaglyok több mint 4 millió mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztítottak el a 2019/2020-as telelési időszakban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.