Bűnügy

70 ezer forintot fizetett egy férfiért a salgótarjáni emberkereskedő

Emberkereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen; a több embert kényszermunkán dolgoztató férfit a bíróság letartóztatta.

2020.02.29 12:49MTI

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a gyanúsított február 7-én eddig ismeretlen személytől 70 ezer forintért "megvásárolt" egy férfit, akit megalázó módon dolgoztatott, az éjszakákat egy fatárolóban kellett töltenie. A sértettet arra hivatkozva nem engedte el, hogy az érte kifizetett összeget még nem dolgozta le.

A férfi 2019-ben lakhatást ígért - munkájukért cserébe - két másik férfinak, akiket dorogházai ingatlana melléképületeiben, gépkocsiban "szállásolt el". Az egyik sértettet személyi szabadságától is megfosztotta.

A szóvivő közölte: a 21 éves férfit a megyei főkapitányság és a bátonyterenyei rendőrkapitányság nyomozói fogták el, vele szemben emberkereskedelem és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Vizsgálják azt is, hogy mások sérelmére követett-e el hasonló jellegű, vagy egyéb bűncselekményeket.

A bíróság pénteken rendelte el a férfi letartóztatását - tette hozzá a szóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.