Bűncselekmény

Letartóztatták az emberöléssel gyanúsított pakisztáni férfit

Csak így zárható ki annak veszélye, hogy újabb bűncselekményt kövessen el.

2020.02.23 18:22MTI

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a nemzetközi elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogott, többszörös emberöléssel is gyanúsított pakisztáni férfi letartóztatását - közölte a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint a megalapozott gyanú tárgyát 2009 és 2017 között, Pakisztánban elkövetett bűncselekmények képezik.

A pakisztáni férfi ellen - a legfőbb ügyész döntése alapján - magyar büntetőeljárás indult, amelyet a Fővárosi Főügyészség irányítása mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat le.

Mint írták, a nyomozó hatóság őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés és minősített rablás miatt.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a férfi jelenléte csak így biztosítható az eljárásban, és csak így zárható ki annak veszélye, hogy újabb bűncselekményt kövessen el.

A végzés - védelmi fellebbezés miatt - nem végleges - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.