Bűnügy

Letartóztattak egy nigériai férfit Budapesten, a német hatóságok is keresték

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy nigériai férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt év decemberében bántalmazott egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen.

2020.02.17 20:32MTI

Az illegálisan Magyarországon tartózkodó férfit testi sértés miatt a német hatóságok is keresték - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2019. december 7-én 23.00 óra körül egy V. kerületi szórakozóhelyen a 31 éves férfi udvarolni próbált a nőnek, aki ezt visszautasította, s el is tolta magától. A férfi ekkor ököllel arcon ütötte a nőt, majd elmenekült a helyszínről. A sértett akkor nem tett feljelentést.

Ugyanezen a belvárosi helyen szórakozott a korábban bántalmazott nő múlt szombat éjjel, amikor felismerte támadóját. A nő bejelentésére a rendőrök kiérkezéséig a biztonsági őrök visszatartották a férfit.

Az V. kerületi rendőrkapitányságon megállapították, hogy a feltételezett elkövető, C. C. Awuzieke illegálisan tartózkodik az országban.

A 31 éves nigériai férfi a gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

Adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a müncheni ügyészség testi sértés miatt nemzeti elfogatóparancsot adott ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.