Baleset

Újabb információk Halgas Tibor tragikus balesetéről

Bűnügyi felügyelet alá helyezték azt a taxist, akit a Halgas Tibor halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsít a rendőrség.

2020.02.08 13:07Ma.hu

A Budai Központi Kerületi Bíróság legfeljebb 2020. június 7-ig rendelte el a bűnügyi felügyeletet.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt 2020. február 4-én az esti órákban a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető úton közlekedett az Üllői út felől a Köki Terminál irányába. Haladása során előzésbe kezdett, ezért áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemből érkező, ellentétes irányba közlekedő sértett személygépkocsijával.

A sértett autója az ütközés következtében megpördült, szalagkorlátnak ütközött, majd az út menti fás területre csapódott.

A sértett a baleset során elszenvedett sérülései következtében - a mentőorvosi ellátás ellenére - életét vesztette.
Ez a cselekmény - bizonyítottság esetén - halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétségének megállapítására lehet alkalmas.

Az ügyészség a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta, hogy a bíróság 2020. június 7-ig rendelje el a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. Indítványozta továbbá azt is, hogy a terhelt a lakóhelyéül szolgáló ingatlant engedély nélkül ne hagyhassa el, és hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak betartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze.

Bevonták a jogosítványát

A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja fennáll, amelyet a helyszíni szemléről készült és a halottvizsgálati jegyzőkönyv, a fényképmellékletek, a tanúvallomások, valamint a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.

Mivel a gyanúsított ellen több alkalommal indult közlekedési szabálysértési eljárás, a közlekedés igazgatási hatóság 2019 októberében 6 hónapra bevonta a vezetői engedélyét.

A terheltet azonban ez sem tartotta vissza attól, hogy az alapos gyanú szerint járművet vezessen és a jelen ügyben terhére rótt bűncselekményt elkövesse.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.