Bűnügy

Közel 10 millió forintot loptak el egy parkoló autóból a II. kerületben

A II. kerületi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy pénzintézetnél figyeltek ki egy férfit, majd loptak el tőle közel 10 millió forintot.

2020.02.05 08:22ma.hu

A rendelkezésre álló adatok alapján egy férfi 2020. január 7-én délelőtt Budapesten, egy III. kerületi bankban pénzt vett fel. A férfi ezután leparkolt a II. kerületi Frankel Leó utcában és egy borítékban az autó ülése alá rejtette a pénzt. Miután visszament autójához, látta, hogy az ablaküvegét betörték és elvitték a borítékot, melyben közel 10 millió forint volt. A férfi ezt követően tett bejelentést a rendőrségen.

A nyomozók a bevezetett nyomozási cselekmények és kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akik kifigyelték, hogy a sértett nagyobb összegű pénzt vesz fel, majd a banktól követték. A férfi miután leparkolt, az autót feltörték és ellopták a milliókat tartalmazó borítékot.

A rendőrök a három budapesti férfit, a 39 éves K. Zsoltot, a 45 éves K. Miklóst, valamint az 52 éves Sz. Vasziliszt 2020. február 3-án lakcímükön elfogták, majd a kutatás során megtalálták a pénznek egy részét is, amit lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. Zsoltot, K. Miklóst és Sz. Vasziliszt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.