Bűnügy

Ezért ölte meg apját a 15 éves orgoványi fiú

Beismerő vallomást tett.

2020.01.27 15:21ma.hu

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta egy tizenöt éves fiú letartóztatását, aki 2020. január 25-én, hajnalban, Orgoványon, egy családi veszekedés során konyhakéssel többször megszúrta az apját, aki a helyszínen meghalt.

A megalapozott gyanú szerint a gyermekotthonból szökött fiú 2020. január 24-én, délután, megjelent szülei orgoványi tanyáján. Késő este az egész család italozott, majd az éjjeli órákban a fiú szülei összevesztek és bántalmazták egymást. A fiatalkorú emiatt távozni akart, de a szoba ajtajánál az apja a karjánál fogva visszarántotta. Dulakodni kezdtek és a földre kerültek, majd a fiú meglátott a földön egy konyhakést, amivel még a földön többször hátba, illetve egyszer fejen szúrta az apját. A szúrások következtében a sértett a helyszínen meghalt, a rendőrséget a fiú értesítette telefonon.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a fiút 2020. január 25-én hajnalban őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntette miatt, majd kezdeményezték a letartóztatását. A fiatalkorú gyanúsított beismerte a tettét.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, ugyanis a terhére rótt bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt tartani kell attól, hogy a magyarországi kötődéssel nem rendelkező, román állampolgárságú fiatalkorú a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Megalapozottan feltehető ezen kívül az is, hogy a fiatalkorú gyanúsított az eljárás résztvevőinek a befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.