Rendőrség

Nem mondott igazat a férfi, aki azt állította, kirángatták a kórházból és lelökték a lépcsőn

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozása tisztázta a történteket.

2020.01.25 10:37ma.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága feljelentés alapján indított nyomozást súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mert egy férfi azt állította, hogy 2020. január 7-én 13 óra 30 perc és 14 óra között Budapesten, a XI. kerületben, a Tétényi úton egy egészségügyi intézményből négyen kirángatták, és a bejárati lépcsőről lelökték. A férfi feljelentése szerint a súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseit lépcsőről leesése következtében szenvedte el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges nyomozati cselekményeket haladéktalanul elvégezte és felhívást adott ki. A felhívást követően végrehajtott nyomozati cselekmények és a beszerzett bizonyítékok alapján jelenleg az állapítható meg, hogy a férfit az egészségügyi intézményből nem rángatták ki, a lépcsőn nem lökték le, sérüléseit külső behatás nélkül, elesés következtében szerezte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a kiadott felhívását visszavonta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.