Bűnügy

Tömegverekedés Balatonakaliban: harmincan támadtak egy társaságra

Nagy erőkkel érkezett a helyszínre a rendőrség.

2019.12.06 08:27ma.hu

Óriási verekedés volt csütörtök reggel Balatonakaliban - tudta meg a 24.hu.

A nyomozás adatai alapján Balatonakali központjában, egy élelmiszerüzlet parkolójában egy körülbelül 30 fős csoport a korábbi sérelmük miatt megtámadott és megfenyegetett négy személyt 7 óra 4 perckor - közölte a rendőrség a lappal.

"Az elkövetők közül többen két sértettet bántalmaztak is, meglökték, megrúgták és megütötték őket. A négy bántalmazott férfinak sikerült gépkocsijukkal elmenekülni, majd ezt követően az elkövetők is elhagyták az üzletház parkolóját, és a szomszédos településre indultak."

A rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, majd az adatgyűjtést követően Zánkáról 23 főt állítottak elő a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra.

Az esettel kapcsolatban az élet vagy a testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az előállított személyek elszámoltatása folyamatban van, közülük két férfit őrizetbe vettek a rendőrök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.