Erőszak

Hat évet kapott a pedofil tatabányai hittantanár

A másodfokú bíróság nem változtatott, jogerősen hat év börtönt kapott a férfi, aki hétéves diákjait zaklatta.

2019.11.19 14:00ma.hu

A férfi egy tatabányai általános iskolában alsó tagozatos gyermekek hitoktatójaként 2018 májusában az órán az egyik 7 éves gyermeket a tiltakozása ellenére felkapta, felemelte, illetve a nadrágját combközépig többször, egy alkalommal pedig az alsóneműjét lehúzta. Ugyanezen az órán a gyermek két egymás mellé tolt széken feküdt, amikor a férfi ráfeküdt, az elkövető a sértett védekezése hatására hagyta abba a cselekményét. Ugyanezen az órán egy másik 7 éves gyermek a leesett ceruzájáért ment le az asztal alá, ahonnan a férfi nem engedte felállni, a gyermek fejét a ruhával fedett nemi szerve közelébe húzta.

Az elkövető 2015 novemberétől egészen a 2018. júniusi bűnügyi őrizetbe vételéig kiskorú gyermekekről készült, a nemi vágy felkeltésére, illetve fokozására alkalmas, súlyosan szeméremsértő több száz fotót, illetve videofelvételt szerzett meg, amelyeket informatikai eszközein tárolt. Az ügyészség indítványára az elsőfokú bíróság a vádlottat halmazati büntetésként mint visszaesőt 6 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra, és végleges hatályú, minden olyan foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte, amelynek keretében kiskorú személlyel kerülne kapcsolatba. Az ítélettel szemben a vádlott és a védő enyhítésért, a szabadságvesztés mértékének csökkentése érdekében jelentett be fellebbezést. A Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseket helybenhagyta, erre figyelemmel a büntetőeljárás jogerősen befejeződött.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.