Erőszak

Kis híján szétverték a férfit, amikor rájöttek, hogy tévedtek

Azt hitték, nála van a testvérpár egyikének pénztárcája egy nagyobb összeggel. Azután kiderült, más történt.

2019.11.15 08:21ma.hu

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy testvérpárral szemben, akik tévedésből bántalmaztak a saját házában egy mátraderecskei férfit.

A testvérek egyike június 2-án együtt italozott a sértettel egy helyi vendéglőben, ahonnan délután mindketten ittas állapotban tértek haza. Otthon a vádlott keresni kezdte a pénztárcáját, de nem találta, ezért arra gyanakodott, hogy azt ivócimborája tulajdonította el tőle a kocsmában – számolt be a heol.hu-nak dr. Konkoly-Thege László sajtószóvivő ügyész.

Mivel emlékezete szerint a tárcában 130.000 Ft készpénz is volt, felindult állapotba került a feltételezett lopás miatt, és úgy határozott, hogy maga veszi kézbe az ügyet. Nem sokkal éjfél előtt szólt a vele lakó – hozzá hasonlóan ittas – öccsének, hogy kísérje el őt a sértett otthonába, mert akár erőszak árán is vissza akarja szerezni tőle a pénzét.

A két testvér rövid utcai szóváltás után a nyitott kapun át bement a történtek előtt értetlenül álló sértett udvarára, miközben az I. rendű vádlott azzal fenyegette a házigazdát, hogy mindjárt agyon fogja ütni.

A terhelt ordítva követelte a 130.000 forintját, majd amikor nem kapta meg, öccsével közösen rátámadt a háziakra. A sértettet a testvérek leütötték, majd földre kerülése után is tovább ütlegelték, a segítségére siető feleségét pedig lökdösték és szidalmazták.

Cselekményüket csak akkor hagyták abba, amikor az asszony megpróbált telefonálni a rendőrségre. A dolgavégezetlenül hazatérő vádlottak kicsivel később otthon megtalálták az ellopottnak hitt készpénzt, melyről kiderült, hogy azt az idősebb fivér nem is vitte magával az italboltba. Másnapra az irattárca is megkerült, amit a részeg vádlott a kocsmából hazatérőben valóban elhagyott az utcán.

Az Egri Járási Ügyészség társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletével vádolja a két testvért. A bűncselekményre a törvény öt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását rendeli. Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben börtönbüntetést szabjon ki, melynek végrehajtását próbaidőre függessze fel, emellett rendelje el a testvérek pártfogó felügyeletét, és kötelezze őket az eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetésére is - tudósította az Inforádió.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.