Erőszak

Elkapták az Auróra utcai zászlóégetőket

Nyolc férfit és egy nőt azonosítottak a nyomozók, akik az ország különböző pontjain fogták el a csoport tagjait.

2019.11.14 07:51ma.hu

A BRFK nyomozói az elfogott személyeknél házkutatást tartottak.

Mint ismeretes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. október 23-án 14 óra 8 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VIII., Auróra utcában az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlen személyek leszakították, azt felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. A bejelentés szerint személyi sérülés nem történt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a helyszínen szemlét tartottak és a BRFK az esettel összefüggésben garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosítottak nyolc férfit és egy nőt, akiket 2019. november 13-án az ország különböző részein elfogtak és társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, illetve szintén társtettesként elkövetett rongálás vétség gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A gyanúsítottak a gyanúsítás ellen panasszal nem éltek, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.   ​

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.