Erőszak

Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek

A BRFK emberölés kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást, és kezdeményezte a 42 éves férfi letartóztatását.

2019.10.23 16:32MTI

Egy tizenöt évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek német kollégáik, miután a román férfit elfogták Németországban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu honlapon közölte: 2004 áprilisában T. Ion egy barátjával egy állítólagos kétezer eurós tartozást akart behajtani egy kőbányai lakásban.

Amikor az ajtót nyitó férfi közölte, hogy nincs ott a keresett román férfi, T. Ion bement a lakásba, kutatni kezdett, majd a tulajdonos barátnőjét hasba rúgta. A nő barátja közbeavatkozott, dulakodni kezdtek, végül a román férfi többször megszúrta vitapartnerét. Az elkövető és társa elmenekült a lakásból, a házigazda életveszélyesen megsebesült.

A rendőrök még aznap elfogták T. Ion társát, akiről kiderült, hogy bár ott volt, nem vett részt a bűncselekmény elkövetésében, őt tanúként hallgatták ki. A román férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, végül Németországban fogták el, és kedden adták át a rendőrségnek. A BRFK emberölés kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást, és kezdeményezte a 42 éves férfi letartóztatását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.