Közlekedés

Kisbusz vontatta a trélert, ami egy kisbuszt vontatott, ami még egy trélert

A rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva, szabálytalanul közlekedett.

2019.10.07 16:34ma.hu
hirdetés
Fotók: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2019. október 6-án 14 óra körül Mezőkeresztesen egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. A rendőröknek ugyanis feltűnt, hogy az első jármű után egy tréler volt kötve, ami egy autót szállított, ez egy tehergépkocsiban folytatódott, ami végül szintén egy autót szállító trélert húzott.

Miután a rendőrök megszüntették a szabálysértő alakzatot a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság indított szabálysértési eljárást a 27 éves román állampolgárságú sofőrrel szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.