Baleset

M. Richárd videózta magát a halálos baleset pillanatában

Egy Mercedesszel csapódott egy balra kanyarodó Citroënbe a Dózsa György úton.

2019.09.19 11:09Ma.hu

Csütörtökön délelőtt folytatódott a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken a Dózsa György úti halálos baleset ügyében, amelyről az Index tudósított. Mint ismeretes, két éve a kecskeméti maffiaper volt vádlottja, M. Richárd egy Mercedesszel csapódott egy balra kanyarodó Citroënbe a Dózsa György úton. A balesetben egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek. Az ügyészség minkét sofőrt halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

A tárgyaláson levetítettek egy korábban a nyilvánosság számára ismeretlen videót. Ezen az látszik, hogy M. Richárd mobilozott a baleset pillanatában, saját magát videózta még a baleset előtti másodpercben is a budapesti Dózsa György úton. Azt a szakértő állapíthatja meg, hogy M. Richárd a mobilt a kezében tartotta-e vagy az a műszarfalon volt. Erre valószínűleg a következő tárgyaláson ad majd választ.

Védője azt kérte a bírótól, hogy a nyilvánosság kizárásával vetítsék le a videót a tárgyaláson, de a bíróság az indítványt elutasította. M. Richárd ezután csak annyit kért, hogy a felvétel végén hallható sikolyokat már ne játsszák le, a bíróság ennek a kérésnek viszont eleget tett.

Ezt a videót vetítették le a tárgyaláson:

M. Richárd a néhány másodperces videó levetítése után viszont azt kérte a bírótól, hogy hallgassák meg röviden a felvétellel kapcsolatban. Mint mondta, ezt a felvételt azért nem adták be bizonyítékként, mert az olyan tartalmú, ami nem tartozik másra, nem tartozik a sajtóra.

Mivel ez nem titok tovább elmondom, mi történt. Ezt az autót én meglepetésként vettem a páromnak. Ezt a felvételet neki szerettem volna elküldeni, hogy jelezzem, hogy egy autót kap tőlem ajándékba. Ez a telefon le volt téve a pohártartóba.

A baleset az ügyészség szerint a következőképpen zajlott: M. Richárd jogosítvány nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerületi Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, aki szabálytalanul, az ívet levégva kanyarodott be a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.