Erőszak

Elkapták az Erzsébetvárosi erőszakoskodót - videó

Nem ez volt az egyetlen eset a számláján.

2019.09.16 07:44ma.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. szeptember 13-án érkezett bejelentés, hogy egy nőt 10 óra 30 perc körül egy férfi megtámadott, és erőszakoskodni akart vele Budapest VII. kerületében.

A kiérkező járőröknek a sértett elmondta, hogy éppen a kaputelefonon csengetett be, amikor egy férfi hátulról átkarolta, befogta a száját és az éppen kinyíló ajtón berángatta a lépcsőházába. A férfi ezt követően a nőt a földre rántotta, többször megütötte és ott erőszakoskodni próbált vele. A nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából, és felszaladt az emeletre, ahol segítséget kért, eközben az elkövető kimenekült a házból.

Az ügyben a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt indított eljárást, majd az elvégzett nyomozási cselekmények, adatelemzések és kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti 26 éves R. Andrást. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai a férfit Budapest VIII. kerületében, a Práter utcában 2019. szeptember 14-én elfogták.

A nyomozók a 26 éves R. Andrást szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A folytatólagos kihallgatása során megállapították azt is, hogy R. András 2019. szeptember 13-án délelőtt Terézvárosban a Szófia utcában szeméremsértő módon viselkedett egy nővel, ezért a 26 éves férfit szeméremsértés vétség miatt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A folytatólagos kihallgatása során a Szófia utcai bűncselekményen felül további két – újpesti – erőszakos bűncselekmény elkövetését is beismerte.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.