Erőszak

Többször megerőszakolta a húgát az a fiatal férfi, aki 3 hete rendőrökre támadt Debrecenben - videó

A lány még nem töltötte be a 14-et, amikor bátyja bántalmazta.

2019.09.08 08:30ma.hu

Megtagadta a vallomástételt az a 18 éves fiatalember, aki augusztus 21-én Debrecenben tapétavágóval támadt rá az ellene intézkedő rendőrre, és emiatt két célzott lövést kapott – értesült a Cívishír a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivőjétől. Kovács Katalin a lapnak elmondta, az eljárás felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében folyik.

A nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség végzi, a gyanúsított előzetes letartóztatását pedig az ő indítványukra elrendelte a Debreceni Járásbíróság. Magát a végzést két nappal az incidens után a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház baleseti sebészetén hozta meg a bíróság. A tettes jelenleg a „tököli rabkórházban” lábadozik.

A gyanúsított tapétavágó kést lopott el egy autófényező műhelyből a Déli soron. Miután értesítették a rendőrséget, egy járőr megpróbálta feltartóztatni a fiút, ám az menekülni kezdett. Lefújták gázsprayvel és figyelmeztető lövés is eldördült, de nem használt, a gyanúsított az egyenruhásokra támadt. Ezért meglőtték.

A Cívishír megbízható forrásból tudja, hogy a tizenéves több évet töltött javítóintézetben, fiatal kora ellenére már kétszer elítélték Debrecenben. Így 2017 végén folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2 év 10 hónapra küldték „javítóba”, majd tavaly júniusban újabb elmarasztaló ítélet született ellene. Akkor súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónapot mértek rá, ezt a szabadságvesztést szintén fiatalkorúak számára fenntartott javítóintézetben kellett letöltenie.

Információik szerint a fiút első alkalommal azért ítélték el, mert többször megerőszakolta lánytestvérét, aki a bűncselekmények idején még a 14. életévét sem töltötte be.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.