Balesetveszély

Megint razziázott a rendőrség és rendesen kaszáltak

Illegális gyorsulási verseny ellen intézkedtek.

2019.08.18 18:01MTI

Az illegális gyorsulási versenyek megakadályozása érdekében tartott ellenőrzést augusztus 16-án, pénteken a rendőrség és a közlekedési hatóság a XIII. kerületben - tette közzé honlapján vasárnap reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az akcióban 125 embert igazoltattak, többet közülük előállítottak, és hat forgalmi engedélyt a helyszínen elvettek, mert az autókat szabálytalanul átalakították.

Két embert ittas járművezetés miatt állítottak elő, egyet azért, mert nem akarta igazolni magát, egyet pedig azért, mert eltiltás ideje alatt vezetett, ugyanis korábban bevonták a jogosítványát.

Három sofőrt feljelentettek a rendőrök, mert nem volt náluk a jogosítvány, többeket pedig megbírságoltak, mert nem használták a biztonsági övet, átlépték a záróvonalat, megszegték az elsőbbségi és a sávváltási szabályokat, illetve lejárt gépjárművük műszaki engedélye.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy korábbi terv alapján hajtotta végre a péntek esti ellenőrzést, amit továbbra is folytatni fog az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében - írták.

Korábban Budatétényben és Újpesten is razziáztak a rendőrök hasonló okból.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.