Gyilkosság

BRFK: beismerte tettét a rákospalotai gyilkosság gyanúsítottja

Az ukrán állampolgárok nagyjából egy hete legálisan, munkavégzés céljából tartózkodtak Magyarországon, és egy szóváltás torkollott tragédiába.

2019.08.13 04:34MTI

Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Csécsi Soma elmondta: a rendőrségre vasárnap reggel érkezett a mentőktől bejelentés, hogy egy 51 éves férfi holttestére bukkantak a XV. kerületi Zrínyi utca egyik családi házában. A férfi halálát több késszúrás okozta.

A rendőrök a helyszínen adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, kamerafelvételeket is lefoglaltak, és megtudták, hogy éjszaka három ukrán állampolgárságú férfi elhagyta a házat, ahol a gyilkosság történt. Körözést adtak ki és értesítették a határátkelőhelyeket is. A keresett férfiak nem sokkal később - ötödmagukkal - egy ukrán rendszámú gépkocsiban kilépésre jelentkeztek Lónyánál. A bűncselekmény miatt keresett három embert a határrendészek elfogták.

Kiderült, hogy csak egyikük, a 21 éves H. Róbert gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével, a másik két férfit tanúként hallgatták meg - közölte a szóvivő.

H. Róbertet - aki beismerte a bűncselekmény elkövetését - őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Csécsi Soma elmondta: az ukrán állampolgárok nagyjából egy hete legálisan, munkavégzés céljából tartózkodtak Magyarországon, és egy szóváltás torkollott tragédiába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.