Bűnügy

Új bizonyítékok kerültek elő VV Fanni ügyében

A nyomozást lezárták.

2019.08.04 10:19ma.hu

A rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügy iratait az ügyészségnek, vagyis hamarosan emberöléssel vádolhatják meg B. Lászlót. A férfi korábban elismerte, hogy VV Fanni élettelen testét odaadta idegeneknek, de ez után nem tudja, hogy mi történt vele.

A Blikk úgy tudja, hogy a másfél éve tartót nyomozás közben nem régen újabb bizonyítékokat találtak a nyomozók, amik bizonyítják, hogy B. Lászlónak köze van Novozánszki Fanni meggyilkolásához.

"Számomra természetes, hogy a vádemelési javaslatban emberölés szerepel, függetlenül attól, hogy kiengedték a gyanúsítottat a börtönből. A gyanúsítottnak és képviselőjének 30 nap áll a rendelkezésére, hogy újabb nyomozati cselekményt vagy egyéb eljárást indítványozzon. Minden bizonnyal élnek majd a lehetőséggel, ezt pedig meg kell várnia az ügyésznek" - mondta a lapnak a Novozánszki család jogi képviselője, dr. Lichy József.

Fanni holtteste még mindig nincs meg, de a családja örül annak, hogy végre lezárult a nyomozás. A nő anyja tudja, hogy már nem fogja visszakapni a lányát, de szeretné, ha a gyilkos megkapná a büntetését.

"Bármit is mond az a férfi, megbocsátani sosem fogok. Bármit is tett, bármit is mond, tudom, hogy az ő hibája, hogy Fanni már nincs köztünk. Tudom, sokan dolgoztak azon, hogy meglegyen Fanni. Sajnos még nem találták meg, de hiszem, hamarosan kiderül minden - mondta az asszony, aki végig bízott a rendőrségben.

A lap szerint a rendőrség nem sokára olyan részleteket árulhat el az ügyről, amikről eddig nem tudtunk. "Minden apró részletet, mozzanatot tudnak arról a 2017. novemberi estéről, amikor Fanni eltűnt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.