Bűnügy

A magyarországi gyilkosságot beismerte a Prágában elfogott szerb-magyar férfi

Szerinte önvédelemből ölt.

2019.07.22 15:13MTI

Beismert egy gyilkosságot a terhére rótt cselekmények közül az a Prágában elfogott férfi, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

A beismert gyilkossággal kapcsolatban jogos védelemre hivatkozott a gyanúsított ügyvédje - írták.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén egy prágai szállodában fogták el a cseh hatóságok, és július 18-án átadták a magyar rendőröknek.

A rendőrség július 19-én közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és csalás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen. Emellett több másik emberölési ügyet is vizsgálnak.

A 38 éves férfi a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát, szeptember 19-én pedig Rákospalotán egy 49 éves magyar férfit.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn közölte, hogy július 20-án a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte D. Csaba letartóztatását szökés-elrejtőzés, bizonyítás megnehezítése és bűnismétlés veszélyének kizárása miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra egy magyar vállalkozónak, akivel egy bevásárlóközpont mögött, a Szilas patakhoz vezető murvás úton találkozott. A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a sértett a gépjárműbe hajolva ellenőrizni próbálta a csomagokat, a gyanúsított fejbe lőtte, majd a holttestet a Szilas patakba húzta.

A gyanú szerint a férfi 2018 július végén Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbelőtt egy ott tartózkodó horvát állampolgárt, aki belehalt sérülésébe. A holland hatóságok felajánlották a magyar hatóságoknak a büntetőeljárás lefolytatását, amit a Legfőbb Ügyészség elfogadott.

A gyanúsított szombaton a nyomozási bíró előtt beismerte a Magyarországon elkövetett emberölést, a csalás bűntettét ugyanakkor tagadta, a Hollandiában elkövetett emberöléssel kapcsolatban pedig nem tett vallomást.

A gyanúsított védője a magyarországi gyilkossággal kapcsolatban azt fejtegette, hogy védence jogos védelmi helyzetben cselekedett, és kérte, hogy a bíróság óvadék megállapításával helyezze őt szabadlábra.

A bíróság a védői indítványt elutasította. Kifejtette: a legfontosabb cél most a tényállás teljes körű felderítése, amit csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel lehet elérni. Ez biztosítja a gyanúsított elszigetelését a büntetőeljárásban kihallgatandó más emberektől és a tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének megakadályozását - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is követett el bűncselekményt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.