Bűncselekmény

Zuhanyzó lányokat kukkolt egy férfi egy gyerektáborban Zamárdiban

Videózott is.

2019.07.08 18:20ma.hu

A szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, felülről videózta telefonjával a zuhanyzó lányokat egy férfi az egyik zamárdi gyerektáborban - írja az Index. A kukkolót a lap egy olvasója vette észre szombat éjjel, aki a helyi ifjúsági táborban kapott szállást.

"Hajmosás közben felnéztem, ekkor pillantottam meg először azt a középkorú, sötét alakot, aki a szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, telefonját felettem tartva nézi, ahogy fürdök, illetve felvételt készít rólam. Nem tudni, mióta állt felettem és a mellettem zuhanyzó kislány felett, de öt perce már biztosan fürödtünk" – írta.

A Balaton Soundon dolgozó lány azonnal értesítette a táborban lakó munkatársait, hogy figyelmeztesse őket a gyanús alakra. Néhány óra múlva egy másik lány is jelezte, hogy látott valakit.

"Újabb két és fél óra elteltével ismét feltűnt a férfi és megint a telefonját átdugva készített felvételeket a lányokról ott, ahol rólam is. Az összes lebukásánál nyugodtan hagyta el a helyszínt, és egyáltalán nem sietett.

"Másnap hárman is feljelentést tettek a történtek miatt, a rendőrök pedig komplett akciótervvel álltak elő: civil ruhás nyomozók érkeztek a helyszínre, akik mindaddig lesben álltak, míg a férfi feltűnt. Mikor két másik lány is észrevette a kukkolót, a rendőrök azonnal intézkedtek: a férfi megpróbált elmenni, de a nyomozók a falhoz szorították, a telefonját elvették és megbilincselték.

Az már később derült ki, hogy a férfi a fesztiválon dolgozott villanyszerelőként, több szúró eszközt is találtak nála.

A múlt héten egy másik kukkolót is fogtak a Balatonon, ott egy apartmanház tulajdonosa nézegette titokban a nyaralókat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.