Bünügy

6 ezer forintért ütötték agyon vascsővel az idős férfit

A hajdú-bihari rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

2019.05.19 13:29ma.hu
hirdetés

A rendőrségre 2019. május 13-án 22 körül érkezett bejelentés arról, hogy két maszkos alak egy hajdúhadházi ingatlanban leütött egy 66 éves férfit, majd a feleségét megfenyegették és rövid kutatást követően 6000 forintot és némi édességet zsákmányolva elmenekültek. A rendőrök a helyszínre mentek és azonnal mentőt hívtak az idős férfihez, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű kórházi ellátás ellenére életét vesztette.

A nyomozók az elkövetők felkutatására hajtóvadászatot indítottak, ami pár nap alatt eredményre is vezetett. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a hajdúhadházi rendőrökkel közösen 2019. május 16-án a helyi fiatalokat, valamint további két társukat előállították a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan.

A nyomozók a 15, 16, valamint 17 éves fiúkat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. május 19-én elrendelt. A nyomozás adatai szerint az idős férfi a kutyájuk ugatására ment ki a kertjükbe és a fiatalok ekkor támadták meg. Bementek a házba, ahol a sértett feleségét megfenyegették és készpénzt kezdtek keresni.

A hajdú-bihari rendőrök emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a négy fiatalkorúval szemben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.