Erőszak

Húgát védte az általános iskolás fiú, akit megvertek és fojtogattak Nádudvaron

A nyakát olyan erővel szorították meg, hogy még napokkal az eset után is látszottak a vörös foltok a bőrén.

2019.04.13 09:19Ma.hu

Megvert és fojtogatott egy fiút egy testvérpár a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron - ezt a Blikk írta meg. A lap szerint a fiú nyakát olyan erővel szorították meg, hogy még napokkal az eset után is látszottak a vörös foltok a bőrén.

A fiút egy testvérpár bántalmazta és fojtogatta Nádudvaron. Az eset az iskolában kezdődött, majd a közelben ért véget. A Blikk értesülései szerint a fiú a húgát akarta megvédeni a kisebbik testvértől, ezért verték meg. Járókelők szabadították a ki a fiút a két támadó kezei közül. A helyiek szerint komolyabban kellene fellépni az iskolai erőszakkal szemben.

Az iskola vezetőjét kereste az ATV, aki a tankerülethez irányította a stábot. A tankerület közölte, az eset nem az iskola épületében történt és a szülők kérésére nem fordultak a nyilvánossághoz. A megvert fiatalt most pszichológus kezeli.

Egy hónapja brutális felvételek kerültek nyilvánosságra Nádudvaron, amikor két tini lány egy harmadikat vert és alázott.

"Gyomorszájon rúgtak, téptek, csókoltatták a cipőjüket." - mesélte az áldozat. Arra a kérdésre, hogy ezt megtette-e azt válaszolta: "Muszáj voltam, mert még jobban megvertek volna."

A verekedő tinilányok esete a rendőrségre került, még folyik a vizsgálat az ügyben. A most megvert iskolás fiú ügyében nem tettek feljelentést, mert a Blikk információi szerint az érintett szülők az iskola igazgatói irodájában találkoztak és megbeszélték a konfliktust.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.