Bűnügy

Nem lett volna szabad kiengedni - megszólalt a szekszárdi gyerekgyilkos nevelője

Brutális kegyetlenséggel végeztek a hétvégén egy hatéves kislánnyal Szekszárdon.

2019.03.14 08:10ma.hu

Az elkövető - akiről egész hamar kiderül, hogy a sértett rokona volt - korábban a Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelyét is megjárta. Az Atv.hu most a tizenéves gyilkos volt nevelőjét is megszólaltatta, aki elmondta: a fiú magába zárkózó volt, aki gyakorlatilag egy "hároméves gyerek agyával rendelkezik”.

Nagy-Bozsoky Lajos - aki a javítóintézet speciális csoportját vezette, és Dániellel is itt ismerkedett meg - azzal folytatta, hogy a tinédzsert még 2016-ban helyezték át hozzájuk a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI). Már ekkor több mint egy tucat különböző gyógyszert szedett.

A nevelő szerint - aki nemrég hagyta ott a javítóintézetet - magának való volt a fiú, és nem nagyon tudott beilleszkedni a többiek közé.

Dániel 2016-ban került be, és három évig kellett volna az intézetben tartózkodnia. Csakhogy ezt nem töltötte ki, és egy éve szabadon engedték. A nevelő azt mondta: ha valakit javítóintézeti nevelésre "ítélnek” és jól viselkedik, akkor elengedhetik a bent töltött idő valamennyi részét, amit egyfajta jutalomként lehet felfogni. Ehhez persze a nevelői csoport véleményezése szükséges és egy meghallgatás. A tinédzser esetében viszont nem kellett volna elengedni - folytatta - merthogy korábban is jelezték a vezetőség felé a problémákat, de sajnos nem történt semmi az elmondása szerint, mint ahogyan őket sem hozták döntéshelyzetbe.

Nagy-Bozsoky Lajos azt mondta: rendszerszintű problémák vannak. A nevelési csoportok véleménye kevésbé számít, általában a vezetés dönti el, hogy egy fiatalt kiengednek-e vagy sem. Szavai szerint "általában a továbbgörgetés taktikája folyik, tehát a problémás gyerekek tovább görgetése, hiszen addig sem az intézetnek van vele problémája."

Nagy-Bozsoky azt is mondta: több, az említett fiatalemberhez hasonló kaliberű, tőlük szabadult fiatal járkál most is az utcákon. Szerinte bármennyire is furcsán hangozhat, a javítóintézet arra való, hogy ezektől a fiataloktól megmentse a társadalmat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.