Csalás

Átvétel előtt átírta az igazgató leveleit - hemzsegett a helyesírási hibáktól

Az egyik kiskőrösi tanintézmény igazgatója 2019. január 14-én feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki az általa írt levelek tartalmát meghamisította.

2019.03.10 13:36ma.hu
Fotó: Police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy az igazgató még tavaly decemberben az egyik diák édesanyjának két hivatalos levelet írt, mert a tanuló az aktuális tanévben 30 órát meghaladóan hiányzott. Az ajánlott küldeményeket mindkét esetben a fiatal lány vette át, és a borítékokat továbbította is a címzettnek.

Édesanyja a kézhez kapott – helyesírási hibáktól hemzsegő – levelekben már azt olvashatta, hogy a lánya iskolai versenyeken vett részt, a tantárgyakból jól fejlődik, illetve a továbbiakban is számítanak rá az elkövetkezendő vetélkedők, iskolai rendezvények során. A magánokiratnak minősülő írásokat az édesanya az iskola több tanárának is megküldte e-mailben, így próbálta igazolni azt, hogy lánya aktív tagja a tanulói közösségnek. A borítékok tartalma végül eljutott a tanintézmény vezetőjéhez, aki meglepődve látta az iratok alján a meghamisított névaláírását.

A nyomozás során kiderült, hogy az eredeti – a szülőt a hiányzásról tájékoztató – leveleket a 18 éves lány cserélhette ki az őt méltató irományokra. A rendőrök a diákot hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kiskőrösi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyet a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.