Életmentés

Rendőrök húztak le egy férfit a sínekről, az érkező vonat elől

Időben vették észre a vasúti sínpáron magatehetetlenül fekvő férfit a dunakeszi rendőrök, az érkező vonat különben elgázolta volna.

2019.02.15 17:47ma.hu

A Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei 2019. február 15-én hajnalban a Dunakeszi, Könyves Kálmán utcán haladtak szolgálati gépkocsijukkal, amikor az út mentén húzódó vasúti sínpáron, a gyalogos-felüljáró alatt egy nagyobb árnyat vettek észre, amelyet keresőfénnyel megvilágítottak.

Ekkor látták, hogy egy ember fekszik a síneken, egyúttal észlelték azt is, hogy egy vasúti szerelvény közeledik abba az irányba. Futva indultak a férfi felé, aki hangos kiáltásaikra semmilyen reakciót nem adott.

A síneken fekvő férfit megragadták, leemelték a sínekről, és biztonságos távolságba vitték onnan. Ezután látták, hogy a férfi fején vérző sérülés van, és ekkor már nehézkes kommunikációra is képes volt a bajbajutott. Elmondta a rendőröknek, hogy előző este italozott, majd hazafelé tartott, amikor a vasúti síneken elesett, megsérült, és onnan önerejéből nem tudott felkelni.

A 44 éves férfit ezután a rendőrök átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték további ellátása céljából.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.