Baleset

Holttest az M3-ason: elfogták a gázolót

Egy holttestet találtak szerda hajnalban Budapesten, az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán.

2019.01.02 16:26ma.hu
police.hu

A rendőrségre 1 óra 38 perckor érkezett bejelentés, hogy a 11-es kilométerszelvénynél egy holttestet találtak. A helyszíni szemle idejére az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán a 12-es és 13-as kilométerszelvény között a két külső forgalmi sávot a rendőrök lezárták. Mint kederült, cserbenhagyásos gázolás történt.

A nyomozók megállapították, hogy az elkövető az autójával 2019. január 2-án 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába közlekedett az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment.

A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt - írja a police.hu. A baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt folytat eljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.