Drog

Járőrkocsijából árulta a drogot egy szatmárnémeti rendőr

A férfi saját kertjében is termesztette az anyagot, ügyfelei között több fiatalkorú is volt.

2018.12.03 16:18ma.hu

Felfüggesztést és házi őrizetet rendeltek el egy szatmárnémeti rendőr esetében, aki, hogy kiegészítse fizetését, drogot árult a környéken, sok esetben fiatalkorúaknak. Christian Pastor a szatmári rendőrség bűnügyi nyomozói osztályának munkatársa, aki ellen öt bűntársával együtt emeltek vádat. A bűntársak között egy ismert szatmárnémeti festőnő is ott van, aki a megyei múzeum munkatársa – írta a Főtérre hivatkozva a hvg.hu.

A rendőr még tavaly januárban kezdte teríteni az anyagot, ügyfelei egymástól kapták a tippeket. Volt, hogy az egyik szatmárnémeti parkolóban megbeszélt találkára szolgálati autójával ment el, onnan árulta a drogot.

A nyomozati anyagból kiderült, hogy a rendőr – saját állítása szerint – saját kertjében is termesztett vadkendert, de másoktól is szerzett be anyagot, hogy kiszolgálhassa ügyfeleit. A csoport egyik tagja egy házat is kibérelt, ahol partikat szerveztek, és a meghívottakat itt kínálgatták a „lacival” és a „gyurival” – ezeket a „kódneveket” használták a fűre.

Az üzlet rövid ideig futott, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei ugyanis tavaly júniusban lecsaptak a társaság tagjaira. A banda tagjai közül egyedül Pastort helyezték előzetes letartóztatásba, ezt az idei vádemelés után változtatták házi őrizetre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.