Kistarcsai tragédia

Fordulat a negyedikről kizuhant kislány ügyében: gyanúsított lett a szülőkből

A hároméves Panni szervezetében jelentős mennyiségű alkohol volt.

2018.11.30 11:58ma.hu

Mostantól nem tanúként, hanem gyanúsítottként kezeli a rendőrség a tragikus körülmények között meghalt kistarcsai kislány szüleit - tudta meg a Blikk.

A. Panni a család negyedik emeleti albérletének ablakából zuhant ki tavaly májusban. Eddig fel sem merült, hogy a gyerek anyjának és apjának esetleg köze lehet a tragédiához, most azonban fordult a kocka: P. Anasztáziának és A. Tamásnak gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelniük.

A nyomozás elején még a kislány keresztanyját gyanúsították gondatlan veszélyeztetéssel, ám az ügyészség ezt pár hét után megszüntette.

Ahogy telt az idő, egyre több megdöbbentő részlet derült ki az ügyről. Az első hírek arról szóltak, hogy a szülők éjszakai műszakban dolgoztak, ezért a gyerek keresztanyját kérték meg, hogy vigyázzon a picire. A nő azonban hamarabb elment a lakásból, a pici pedig felmászott a tetőablakhoz, ahonnan a mélybe zuhant. Azután, hogy Panni anyja megbukott a hazugságvizsgálaton, a következő fordulat az volt, amikor az orvos szakértő megállapította: a gyerek szervezetében jelentős mennyiségű alkohol volt. Az újraélesztéséhez használt gyógyszereket kizárták, így két megoldás maradt: vagy a pici megtalált egy elöl hagyott poharat, üveget, avagy valaki megitta szeszes itallal.

A lap információi szerint A. Tamás első, immár gyanúsítotti kihallgatása december végén lesz.

Ha valaki gondatlan veszélyeztetést követ el, annak a büntetése 1-5 évig terjedő börtön lehet - mondta el dr. Kamarás Péter ügyvéd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.