Baleset

Dózsa György úti baleset - Indítványozták az egyik gyanúsított letartóztatását

Többször megszegte a házi őrizet szabályait.

2018.11.22 14:45MTI
hirdetés

Indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset egyik gyanúsítottjának letartóztatását, mert hétfőn megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott bűnügyi felügyelet magatartási szabályát - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a kerületi ügyészség kizárólag orvosi kezelésen részvételért, az oda- és visszautazás, valamint a kezelés időtartamára engedélyezte a gyanúsítottnak a tartózkodási hely elhagyását. Ennek ellenére ez idő alatt a gyanúsított egy belvárosi étteremben jelent meg, ezért a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették - tette hozzá.

Tudatta, a gyanúsított korábban, február 22-én is megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett - ismertette.

A kerületi ügyészség szerint a házi őrizet, illetve a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése, a bizonyítás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt a gyanúsított letartóztatása - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.