Csalás

Húsz éven át vette fel egy győri nő halott édesanyja nyugdíját

A vétség büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.

2018.11.19 11:19MTI

Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Takács Péter közleménye szerint a 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert.

A vádlott édesanyja 1997 őszén halt meg, de a nő a nyugdíjfolyósító hatóság felé ezt nem jelezte.

A 2017 tavaszáig folyósított nyugdíjat a vádlott minden esetben felvette, emellett 2001-ben egy, a nyugdíj folyósításával kapcsolatos adatközlő lapot is kitöltött és aláírt édesanyja helyett.

Az elkövetés 2017 tavaszán, az anyakönyvi adatokkal történt hatósági egyeztetést követően derült ki.

A nyugdíjfolyósító hatóság öt évre visszamenőleg mintegy 4 millió 804 ezer forint erejéig kötelezte a vádlottat az ellátás visszafizetésére, az ügyészség pedig a fennmaradó 8 millió 901 ezer forint kárra vagyonelkobzást indítványozott.

A vétség büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.