Állatkínzás

Három medvebocsot gázolt el Lóvészen a vonat

Az elmúlt napokban többen jelezték, hogy három medvét láttak a templom környékén.

2018.10.20 17:40MTI

Három medvebocsot gázolt el szombat reggel a székelyföldi Csíkszentmihály községhez tartozó Lóvészen a vonat - közölte az Agerpres hírügynökség.

Izsák-Székely Lóránt, a község polgármestere elmondta: az elmúlt napokban többen jelezték, hogy három medvét láttak a lóvészi templom környékén. A polgármester reményét fejezte ki, hogy ez a három medve esett a baleset áldozatául, mert - mint közölte - az állatok félelmet keltettek a faluban. A medvebocsok egyikét egy évesnek, a másik kettőt pedig két évesnek becsülték az illetékesek.

Hargita megyében idén hét medve pusztult el közlekedési balesetekben. Két bocsot Tusnádfürdőn gázolt el a vonat, egy medvét Székelyudvarhely határában, egyet pedig Maroshévíz térségében ütött el gépkocsi.

Romániában egyre több gondot okoz a túlszaporodott medveállomány. 2016 előtt a környezetvédelmi tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, ekkor azonban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Egy tavalyi becslés szerint Romániában mintegy 6800 medve él, és az állomány 85 százalékát a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyében, illetve a szomszédos Brassó megyében tartják számon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.