Bűnügy

Hős utcai drograzzia: további részletek

Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedők elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt.

2018.10.17 11:04MTI
MTI/Mihádák Zoltán

Kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek tizennégy embert a kedden Budapesten előállított 29 ember közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján.

A nyomozók kedden a X. kerületi Hős utcában összehangolt akció keretén belül 29 embert állítottak elő, akik közül 14-et kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, hatot pedig kábítószer-birtoklás miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A kábítószer-kereskedelemmel, valamint az új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsított 14 embert őrizetbe vették - tudatták.

A rendőrök a helyszínen több lakásban is kutatást tartottak, amely során 10,71 gramm kábítószergyanús fehér port, 17,23 gramm növényi törmeléket és több mint másfél millió forintot foglaltak le - tették hozzá.

A keddi akciót a BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve hajtották végre. Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedők elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt - közölte rendőrség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.