Bűnügy

Egy fiatal borászt vertek halálra Badacsonyban

Összeszólalkozott két társaság szombatra virradó éjszaka. Verekedés alakult ki, egy ember meghalt.

2018.09.09 16:00ma.hu
police.hu

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A rendőrök két embert állítottak elő - közölte korábban a rendőrség.

Az Index azt írja, az áldozat egy fiatal füredi borász, akinek a barátnője is végignézte a verekedést.

Úgy kezdődött, hogy egy fiatal társaság beszélgetett egy parkolóban, amikor egy autó a behajtani tilos tábla ellenére is be akart hajtani, majd oda akart állni, ahol a társaság is állt. Konfliktus alakult ki, az autóban ülő két férfi kiszállt, majd durván bántalmazni kezdték a társaság egyik tagját. Szemtanúk szerint még akkor is rugdosták, mikor már a földön volt.

Mikor a fiatalember már nem mozdult, a két férfi el akart hajtani, ám az odaérő biztonságiak megpróbálták megállítani őket. Ezután egy oszlopnak hajtottak, majd az árokban végezték.

Az áldozatot a járókelők és a mentők is megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

A rendőrség vasárnap délben azt közölte, indítványozták a két gyanúsított letartóztatását, akik mindketten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosok, egyikük 29, másikuk 34 éves.

"Amire egész nyáron számítani lehetett, az most bekövetkezett, hiába próbáltam hetek óta felhívni sokak figyelmét a tarthatatlan állapotokra! Bízom benne, hogy az érintettek (rendőrség, önkormányzat, vállalkozók stb.) magukba néznek, és nem marad következmények nélkül ez a tragédia! Döbbenet és tehetetlenség amit érzek, ha már más nem érzi a felelősséget, én mélységesen szégyellem magam a település és az önkormányzat nevében is, hogy ez megtörténhetett! Őszinte részvétem minden hozzátartozónak!" - írta az eset után a Facebookon Laposa Bence borász.

A férfi az Indexnek elmondta, a település ezen részén a kínálat egy része sok esetben olyan közönséget vonz, akik közt az utóbbi időben egyre több a balhé és a verekedés, ráadásul a rendőrségi jelenlét egyáltalán nem elegendő.

A fiatal borász emlékére megemlékezést szerveztek vasárnap este hatra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.