Közlekedés

6 és fél óra volt az út a Budapest-Szombathely vonalon

4 órát késett a Répce InterCity.

2018.08.11 16:31ma.hu

Péntek este olyat alkotott a MÁV, ami még itthon is ritkaságnak számít: a nyugat.hu olvasójának gyermeke Budapestről utazott Szombathelyre, ám az eredeti két és fél óra helyett 6 és fél óra alatt érkezett haza. Elmondása szerint a vonat érkezésekor még arra sem telt, hogy az utasoktól elnézést kérjenek a botrányosan tetemes késésért.

A lap megkérdezte a MÁV-ot is a késésekről. Válaszuk szerint Tatabányán meghibásodott és egy időre teljesen leállt a biztosítóberendezés, emiatt nehéz, illetve lehetetlen volt a váltók átállítása, így a Budapest-Győr vonalon közlekedő vonatok menetideje 60-120 perccel meghosszabbodott.

19 órára tudták megjavítani a berendezést, de a feltorlódott járatok miatt a menetrend csak több óra után állt helyre. A MÁV szerint az utazóközönséget a fedélzeti, illetve az állomási hangos utastájékoztatási eszközökön keresztül tájékoztatták az aktuális helyzetről.

A MÁV-START a helyjeggyel, pótjeggyel, valamint pót-és helyjeggyel igénybe vehető vonatok esetében 30 perc késéstől fizet átalány-kártérítést.

Ha a járat legalább 30, de legfeljebb 119 percet késik, akkor visszajár a menetjegy árának 25 százaléka. Ha a vonat legalább két órát késik, akkor a menetjegy felét téríti meg a vasúttársaság.

Fontos még tudni, hogy az átalány-kártérítést nem minden esetben fizetik ki a pénztárakban. Ha ugyanis a visszatéríteni kívánt nagy összegű menetjegyet bankkártyával fizették ki – a lopott bankkártyákkal való visszaélés elkerülése érdekében ilyenkor a MÁV korlátozza a készpénzes kifizetést. Ha a pénztári kifizetés nem lehetséges, a továbbiakat az Ügyfélszolgálat intézi legfeljebb három hónapos határidővel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.