Bűnügy

Csaknem hatmillió forintnyi drogot találtak Miskolcon - videók

Spanyolországból hozták be a kábítószert egy kamion szállítmányában elrejtve.

2018.08.08 07:49ma.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a kazincbarcikai 40 éves B. Andrással és 39 éves J. Lászlóval szemben.

B. András Spanyolországban – továbbkereskedés céljából – drogot rejtett el egy magyar kamion szállítmányába, majd egy miskolci telephely előtt J. Lászlóval várta annak megérkezését augusztus 6-án délelőtt. Mikor a járműszerelvény megérkezett, a két férfi egyeztetett annak sofőrjével, aki B. András kérésére betolatott a telephelyre. Ott megbontották a rakteret, amelyből a 40 éves férfi egy laptoptáskát adott át társának, aki azt a személygépkocsijába tette - írja a police.hu.

A rendőrök ezt követően fogták el a két férfit, illetve intézkedés alá vonták a kamion sofőrjét és a telephely üzemeltetőjét – őket később tanúként hallgatták ki. A nyomozók a személygépkocsiban megtalálták a korábban odatett laptoptáskát, amelyben – az előzetes szakértői vélemény szerint – 3780 gramm hasisgyanta, továbbá 228,8 gramm kokain volt, amely kereskedelmi mennyiség, és együttes feketepiaci értéke 5,7 millió forint. A gyanúsítottak tartózkodási helyének házkutatása során 4650 euró és közel 3 millió forint készpénzt, illetve további, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le a rendőrök.

A KR NNI munkatársai B. Andrást és J. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.