Mérgezés

Súlyos szennyezéstől pusztulnak a halak Sopronnál

Az Ikva patak vize először habzott, aztán elszíneződött, most pedig már tele van haltetemekkel.

2018.08.05 12:33ma.hu

A kisalföld.hu szerkesztőségébe napok óra érkeznek fotók kétségbeesett horgászoktól, természetjáróktól és a patak közelében élőktől. A képeken az látható, hogy a vízben haltetemek sodródnak, az Ikva hol fekete, hol türkizszínű, nyilvánvalóan szennyezett. A patak környékén bűz van.

A lap azt írja, a Soproni Vízmű tud a szennyezésről, de a patakok nem hozzájuk tartoznak. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) szakemberei már jártak a helyszínen, a rendőrséggel és a Fertő–Hanság Nemzeti Park szakembereivel együtt. Azt megállapították, hogy az Ikvát erős szennyezettség érte, a vízügy várhatóan meg is teszi a rendőrségi feljelentést emiatt.

A vízfolyáson a probléma legjelentősebb forrása a Selmeci út hídja felett található csapadékvíz-kifolyón keresztül érkező szennyvíz – mondta Németh József, az Éduvízig igazgatója. Szerinte a felelősség azoké, akik szennyvizeiket a csapadékhálózatra kötik és azon keresztül azt az Ikvába juttatják

Miközben a hatóságok vizsgálódnak, az Ikva élővilágának egy része már menthetetlen. A Kisalföld információi szerint több száz kiemelten védett kövi csík és más halak, például pataki domolykó, szivárványos ökle, fenékjáró küllő pusztult el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.