Bűnügy

Álrendőrök tartottak álházkutatást, hogy megszerezzék a milliókat érő drogot

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színlelve akarták elvinni egy budapesti lakásból az ott lévő több mint hárommillió forint értékű marihuánát.

2018.07.14 10:26ma.hu

A nyomozás adatai szerint a 42 éves nagykőrösi H. Zsolt, valamint három budapesti társa, a 27 éves Sz. Tamás, az 50 éves V. József és a szintén 50 éves F. István álrendőrként „házkutatást” tartott 2017. július 11-én kora este Budapest I. kerületében, egy Fő utcai lakásban azzal a céllal, hogy az ott lakó nőtől megszerezze a lakásban lévő kábítószert és készpénzt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a Közrendvédelmi Főosztály járőreivel együttműködve ekkor érték tetten az elkövetőket, akik közül három férfit a ház előtt, H. Zsoltot és N. Nikolettet a lakásban fogták el. A rendőrök a házkutatáskor 0,2 kilogramm marihuánát, valamint valutát találtak és foglaltak le - írja a police.hu.

A nyomozók ezután átvizsgálták a nő barátjának az autóját, amelyben további 3,6 kilogramm marihuánát találtak egy sporttáskában. A nyomozók az álrendőröknél és a lakásaikban „Rendőrség Police” feliratú igazolványokat, jelvényeket, bilincset, játék- és gáz-riasztó fegyvert találtak. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy pilisjászfalui házhoz, aminek az emeletén megtalálták azt az ültetvényt, ahol a korábban lefoglalt marihuánát termesztették.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a négy férfi ellen csalás és kábítószer birtoklása miatt, míg a 33 éves budapesti N. Nikolett ellen kábítószer birtoklása miatt folytattak eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.