A térfigyelő kamerák látták az eltűnt lányt

A francia lány felment a Lánchídra, de le már nem jött onnan

A térfigyelő kamerák felvételei azt mutatják: a Lánchídon veszett nyoma a Budapesten eltűnt francia diáklánynak - közölte pénteken a France 2 francia televízió híradója.

2008.12.12 19:09MTI

A francia tömegtájékoztatási eszközök napok óta vezető híreikben számolnak be a Budapesten nyolc nappal ezelőtt eltűnt 22 éves francia diáklány ügyében megkezdett nyomozás fejleményeiről, amely a France 2 szerint "apró lépésekben halad előre".

A közszolgálati televízió budapesti helyszíni riportja szerint Ophélie Bretnacher szülei, két testvére és barátja kedden találkozott a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) alakult nyomozócsoport tagjaival. A France 2 és a Le Parisien című napilap is úgy tudja, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrségnek sikerült azonosítania az útvonalat, amelyet a lány eltűnése előtt megtett. Ophélie december 4-én hajnalban egyedül indult haza a Portside de Cuba nevű Dohány utcai szórakozóhelyről.

A térfigyelők alapján megállítható, hogy egyedül és gyalog eljutott a Roosevelt térre, anélkül, hogy bárki is követte volna. "Ophélie-nek néhány méterre attól a helytől veszett nyoma, ahol a táskáját megtalálták, itt viszont éppen nem volt térfigyelő kamera" - hangsúlyozta a France 2.

Ophélie Bretnachner táskáját, benne minden iratával és a mobiltelefonjával nem sokkal eltűnése után a Lánchíd pesti pillérénél találták meg. Francois Pugeaut, a budapesti francia nagykövetség első tanácsosa a France 2 híradójában a lány pontos útvonalát lerajzolva elmondta: a rendőrség megállapította, hogy (Ophélie) a Lánchídhoz minden probléma nélkül épségben elért, ezért a nyomozás most a hídra koncentrálódik.

A Le Parisien úgy értesült, hogy a nyomozók legfőbb feltételezése az, hogy a diáklány a Dunába esett. A térfigyelők felvételein sehol nem látszik, hogy Ophélie lejött volna a Lánchídról, az viszont igen, hogy a két fiatal, aki megtalálta a lány táskáját, egyedül jött le a budai oldalon.

A nyomozók szerint - állítja a Le Parisien - a hídon semmilyen felvétel nem készült, a Dunában pedig annak mélysége és szélessége miatt képtelenség Budapestnél kutatást végezni.

Viszont ha Ophélie belefulladt volna a folyóba, holttestét a víz már valahol a felszínre hozta volna - írta a Le Parisien.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.